Öt olyan, az Egyesült Államokban jegyzett kínai állami tulajdonú vállalat, amelyek könyvvizsgálatát az amerikai értékpapír-felügyelet vizsgálja, pénteken közölte, hogy önkéntesen kivonul a New York-i tőzsdéről.
Szerző(k): Rácz GergőFőleg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója emelkedett pénteken, több mint 2 százalékkal.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonHárom év után először külföldre látogat a kínai elnök. A Fehér Házig azért nem utazik, egy indonéziai csúcstalálkozón tárgyalhat Joe Bidennel.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonJoe Biden környezetéből azt szivárogtatták ki, hogy az Egyesült Államok elnöke a novemberi időközi kongresszusi választások után bejelenti újraindulását az államfői posztért a 2024-es elnökválasztásokon. Népszerűségi indexe a mélyben van, idén lesz 80 éves, de úgy látja, neki dolgozik az idő.
Szerző(k): Komócsin SándorAz amerikai igazságügyi miniszter személyesen engedélyezte a Donald Trump volt amerikai elnök floridai rezidenciáján folytatott házkutatást - közölte maga Merrick Garland csütörtökön rövid sajtónyilatkozatban, ami az első hivatalos bejelentés a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hét elején történt intézkedése óta.
Szerző(k): Domokos LászlóA világ legjobb egyetemével dolgoznak együtt a magyar innovációs ökoszisztéma szereplői a következő két évben. A bostoni MIT vállalkozói akcelerációs program célja, hogy együttműködésre sarkallja a nemzetközi résztvevőket, akik aztán hatékonyabban segíthetik saját régiójuk fejlesztését. Magyarországnak ezzel lehetősége nyílik arra, hogy a világ innovációs élvonalába kerüljön.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Egyesült Államokban 8,5 százalékos volt a fogyasztói árak emelkedése júliusban az egy évvel korábbihoz képest - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala. Az adat a vártnál kisebb, de még így is rekord közeli - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz előfizetők 99 százalékát nem érdeklik a Netflix - hirdetésmentes - játékai, de az online film- és sorozatnézés vezető szereplője továbbra is bizakodó a szegmens jövőjével kapcsolatban. A filmnézőknek bevezetnek egy olcsóbb, hirdetésekkel telepakolt díjcsomagot is.
Szerző(k): Nagy Martin